Még egy hónapot kapnak a rákosrendezői MÁV-telep lakói
Nem mindenki talált megfelelő lakást a MÁV által felajánlott cserelakások között, van, aki már pénzt kérne. Június 30-ig húzódhat a költözés. A MÁV közölte, feltételekkel kilencen már elfogadták a felajánlott lakásokat, többekkel pedig most is zajlanak az egyeztetések.Június 30-a lehet az új költözési határidő a rákosrendezői MÁV-telepen élők számá
A Komáromi Jókai Színház ősbemutatója olyan, mint egy Woody Allen-mozi a jobbak közül
A 2023/2024-es évad utolsó premierje a Komáromi Jókai Színházban ősbemutató: Daniel Majling író, dramaturg Föltámadása olyan kortárs szlovák színmű, amely magyarul most látható először. A szövegkönyvet Forgács Miklós fordította.
Becsületes megtalálónak adta ki magát egy tolvaj Kecskeméten
Pénzt kért, hogy visszaadja a lopott telefont.
Miután a Microsoft bezárta három játékfejlesztő stúdióját, nyitott egy újat
A CD Projekt RED és a Naughty Dog veteránjait tömörítő Elsewhere Entertainment az Activision alá tartozik, és egy narratív fókuszú AAA kategóriás játékon dolgozik.
Tojásból sikerült felnevelni az igen ritka kékszemű galambocska egy példányát
Tojásból sikerült felnevelni a világ egyik legritkább állatát.
Egy eurót és egy tesztkilométert sem hajlandó a Hyundai „pazarolni” a jövő évi autóra
Azok után, hogy a Hyundai jóváhagyást kapott a Toyota és az M-Sport csapatától arra, hogy a jövő évi jokereit is felhasználja, Cyril Abiteboul némileg váratlan nyilatkozatot adott a Dirtfishnek. A Hyundai csapatfőnöke szerint egyetlen eurót, egyetlen tesztkilométert és egyetlen tervezőasztalnál töltött órát sem hajlandóak tölteni azzal, hogy a jövő
Raquinho, a mosómedve lecselezett egy csomó embert, és 161 másodpercet töltött a pályán Gazdagék meccsén
Nem nagyon akart lemenni a pályáról, de a New York City így is megverte a Philadelphiát.
Illegális maszkviselés: egészségügyi indokból is betilthatják a maszkot egy amerikai állam közterein
Az Egyesült Államokon belüli Észak-Karolina állam törvényhozása azt fontolgatja, hogy betiltsa az arc bármilyen módú eltakarását közterületeken. Az állami szenátusban már elfogadott szabályozás egészségügyi kivételt sem tartalmaz, időszerűségét pedig a palesztinpárti tüntetésekkel indokolja a republikánus többség.
Sinatra és Picasso is a Balatonfüreden díjazott autó egy példányát vezette
A sztárok autója nyerte az idei szépségversenyt Balatonfüreden.
Szijjártó Péter: komoly fejlődést hozhat, ha egy városnak olyan polgármestere van, aki a helyi emberek érdekét nézi
Különleges lehetőségnek tartja a június 9-ei választásokat a külügyminiszter. Szijjártó Péter szerint egyszerre hozhatunk döntést béke és biztonság kontra háború ügyében, és egyszerre választhatjuk meg azokat a polgármestereket, akik a városaink fejlődését fogják szolgálni.
"Nem kell dolgoznod" – kiderült, hogyan küldte el Chovanecz Katát a Fidesz, előkerült egy hangfelvétel
"El fogom nekik mondani, hogy ezt a döntést hoztam (…), bármiben tudok segíteni a jövőben, tudod, hogy számíthatsz rám, de engedjük el ezt a politikai szerepvállalást" – ezekkel a szavakkal közölte egy hangfelvétel szerint Maróti Gábor, a helyi és országos Fidesz háttérembere tavaly ősszel az önkormányzati képviselővel, Chovanecz Katával,…
Milliós bírságra számíthat, aki ilyen hitelt vett fel
Pórul járnak azok a házaspárok, akiknek nem sikerült teljesíteniük a babaváró hitel feltételeit: nem csak a törlesztőrészletük emelkedik jelentősen, de bírságot is kell fizetniük, amely akár 2 millió forintra is rúghat.
Magyar Péter: Amikor megszületik a gyermek, érdemes bejelentkezni fogszabályozásra, mert 12 év a várakozási idő egy zala megyei édesanya szerint
Kétszer annyi utat újítanak fel a tervezettnél
A korábbi keretet csaknem a duplájára emelve több mint 10 milliárd forintot biztosít a kormány a vidéki alsóbbrendű utak javításaira. Az alsóbbrendű utak kisebb javítási munkálataira, kátyúzásra eredetileg tervezett 5,7 milliárd forintot a kormány a múlt héten további 5 milliárd forinttal egészítette ki. A vidéki utak nagyobb felületű felújítási mu