A keresés eredménye 358 találat
- Mégis visszatér a V8-as az AMG modellekbe (Vezess) A Mercedes-Benz lépett már előre-hátra a V8-as AMG modellek ügyében, de most úgy tűnik mégis maradnak a nyolchengeres motorok.
- Prosztatarák: elegáns motorosok vonulnak fel a férfiak egészségéért (EgészségKz) Több száz elegáns motoros hívja fel a figyelmet Budapesten a férfiegészség megőrzésének fontosságára.
- Az F1 lassan belátja, hogy tévútra vitték a hibrid motorok – visszatérhet a régi hang (Racingline) A versenyzők és a közönség részéről is két leggyakrabban felmerülő kritika a jelenlegi Forma-1-es autók kapcsán az, hogy túl nehezek és túl halkak. A hír Az F1 lassan belátja, hogy tévútra vitték a hibrid moto
- Hangosabb és teljesen új F1-es motorok jöhetnek 2030-tól? (Formula) Stefano Domenicali F1-vezérigazgató elhintette, hogy az évtized végén akár a hibrid erőforrásoknak is búcsút inthet az F1.
- Eltűnt a háromhengeres motor ebből az autóból (Vezess) Új belépő benzinmotorral, fejlett plug-in hibrid hajtáslánccal, átdolgozott technológiai tartalommal gazdagodik a Seat Leon.
- Az F1 fontolóra veszi másmilyen motorok bevezetését (F1világ) A Forma-1 elnök-vezérigazgatója, Stefano Domenicali elárulta, nyitottak arra, hogy 2030-tól olyan irányba tereljék a motorfejlesztéseket, hogy azok a jelenlegieknél jóval hangosabbak legyenek.
- Jól kezdett a Formula 4-es spanyol bajnokságban Hideg Ádám (Autószektor) A Hungarian Motorsport Academy 16 éves versenyzőjének nem volt könnyű dolga a 35 fős mezőnyben, melyben 24 újonc – köztük Hideg Ádám – harcol a helyezésekért és a bajnoki pontokért. A kaposvári születésű pi
- Rossz fokozatba kapcsolta a vadonatúj sportautót, rögtön tönkre is tette (Mandiner) A motor 8900-as fordulaton felüvöltött – egyszer, s utoljára.
- Hivatalos, betiltották a népszerű mobilokat: mindet levetették a polcokról, bánhatja, aki ... (Pénzc.) Németországban ideiglenesen értékesítési tilalmat kaptak a Lenovo és a Motorola termékei.
- Markóban is megállt az ütő, amikor Perez kis híján kiütötte Verstappent Miamiban (F1világ) A Red Bull motorsport-tanácsadója, dr. Helmut Marko elárulta, igazán hajmeresztő volt, amikor a bő egy héttel ezelőtti Miami Nagydíj rajtjánál Sergio Perez kis híján kiütötte a versenyből csapattársát, Max Versta
- Amíg csak lehet, a Ferrari nem aggat turbókat a V12-es motorjára (Totalcar) A legendás olasz gyártó mindent megtesz, hogy a csúcsot jelentő V12-es motorjai megőrizzék önazonosságukat.
- Lassít elektromos átállásán a Mercedes-Benz (VillanyAutó) Már nem 2028-ra készülnek, mégsem szűnik meg a belsőégésű motoros E és S osztály.
- Roland Berger: optimista a hangulat a közép- és kelet európai magántőke-befektetési társas... (Üzletem) Magyarországon várhatóan a technológia, a gyógyszeripar és az energiaipar lesz az M&A-piac motorja.
- Down- helyett upsizing: 4 hengeres motorokra vált a Seat Leon (Origo - autó) A Seat Leon alapmotorja mostantól kezdve az 1,5 literes turbómotor 115 lóerővel.
- Az élmezőnyben harcolt a Forma-4-ben Hideg Ádám (F1világ) Az élmezőnyben harcolva, erős pontszerzéssel mutatkozott be a Formula-4-es spanyol bajnokság Jaramában rendezett első fordulóján Hideg Ádám gokart világbajnoki ezüstérmes autóversenyző. A Cram Motorsport versenyaut
- Gusztustalan dolgot művelt ez a férfi Budapesten a nyílt utcán (Naphíre) Egy motoros 64 előéleti pontot kapott, miután szinte minden szabályt megszegett a III. kerületben.
- A kínai gyártók egyre feszültebbek a nyugati keménykedés miatt (Portfólió) Az egyik legnagyobb kínai magántulajdonban lévő autógyártó, a Great Wall Motor egyik vezető tisztségviselője a kínai autóipar többletkapacitásra vonatkozó nyugati bírálatokat megalapozatlannak és valótlan állí
- Az osztrákok fordulnak el az elektromos autótól (Autószektor) Nem töltenek, inkább tankolnak. Illusztráció: SEAT A növekedés azonban "főként a belsőégésű motorok és hibridek jelentős növekedésének köszönhető, miközben áprilisban zsinórban harmadik hónapja esett vissza
- Villanykocka: tankfordulóztunk és hegyet másztunk az első elektromos Mercedes G-osztállyal (hvg - a) Ugyanolyan ólomnehéz, mint a Tesla Cybertruck, de nagyon más karakterű villanyautó a négy motor által hajtott Mercedes G 580 with EQ Technology, mely gombnyomásra akár helyben is képes megfordulni.
- Baleset Csepelen: Motorossal karambolozott egy autó, forgalomkorlátozásra kell számítani (BorsOnline) A tűzoltók rohantak a helyszínre.
- Betiltották a Motorola mobiljait (Origo - th) Az anyacég Lenovo is kénytelen leállítani számos termékének az importját.
- Visszafogta akkumulátorrendeléseit a Ford, de így is sokat bukik a villanyautókon (Telex) Rekordveszteséget produkáltak a cég villanyautói az idei első negyedévben, ezért kénytelen visszafogni korábbi elképzeléseit, és tovább kitartani a belső égésű motorral szerelt modellek mellett.
- Rossz fokozatba váltott az új GR Corollában, 15 millió forintos kárt okozott (Totalcar) Egy rossz váltás után úgy megemelkedett a főtengely fordulat, amit már nem bírt ki a motor.
- Itt a fájdalmas bejelentés: újabb legendás sportautót ér el a hibridesítés, ez is elektrom... (Pénzc.) A Porsche május 28-án online eseményen mutatja be a hibrid 911-es modellt.
- Tömény vezetési élmény egy napba sűrítve (Vezess) Idén még több élménnyel, több lóerővel, motorhanggal, több gumifüsttel jön az ország egyik legizgalmasabb autós rendezvénye, a Nagy CarNet Autós nap, május utolsó péntekén, ne maradj le!
- Hogy mi? Lewis Hamilton motorjával furikázik Varga Miklós Joe – fotó (Blikk) Igazi ritkaságra pattant a Survivor műsorvezetője.
- Kritikus állapotban vitték kórházba a 24 éves motorost: összefogtak a helyiek Balázsért (Metropol) Balázsért egy emberként összefogtak a dégiek.
- Morzsák az Autó Motor régi számaiból 7. rész (Autószektor) Beszélgetés A 78 ÉVES Steiner Bácsival AZ Automobilizmus ŐSkoráról Csak az autószakmához tartozók tudják ki is az a Steiner bácsi, de ott aztán a legkisebb inastól kezdve a legnagyobb igazgatóig mindenki ismeri é
- Motoros ámokfutót fogtak Budapesten: 64 büntetőpontot és 520 000 forint pénzbírságot kapot... (Pénzc.) Nem elég, hogy 8 piros lámpán ment át, de még ittas is volt. A jogsija azonnal ugrott.
- Nyíradonyi baleset szemtanúit keresik (Civishír) A motoros súlyosan megsérült.
- Az emissziószabályok miatt búcsúzik a magas fordulatú szívómotor a Caterhamből (Origo - autó) Búcsúzik a 8500/perces fordulaton dolgozó Duratec motorral szerelt Caterham.
- Motorbalesetben elhunyt fia igazáért küzd a magyar édesanya: „Azon a napon bennem is megha... (Blikk - h) Hiába telik az idő, a megtört édesanyának egyre nehezebb megküzdenie a gyász nyomasztó érzésével. A 20 éves Patrik egy szörnyű balesetben veszítette életét 2021 októberében: a motorjával tartott hazafelé Szomb
- Egy éjszaka alatt 64 büntetőpontot és 520 ezer forintnyi bírságot szedett össze egy motoro... (Totalcar) Emellett kétrendbeli szabálysértési feljelentést is tettek ellene a hatóságok.
- Versenyautók dobhártyaszaggató V10-es motorral (Vezess) A V10-es motorok fülsüketítő üvöltése megunhatatlan élmény, amivel sajnos egyre ritkább, ezért összeszedtük az öt legdögösebb hangú konstrukciót
- Nyírábrányi közlekedési baleset szemtanúit keresik (Civishír) A motoros súlyosan megsérült.
- 64 büntetőpontot és 520 ezer forintnyi bírságot szedett össze az ittasan megállított motor... (Telex) Az ittas vezetés miatt eljárás is indult vele szemben.
- Megint pofont kaptak a belső égésű motorok, mindent felfal az elektromos forradalom (Economx) A BMW leállította a belső égésű motorok gyártását müncheni gyárában, mostantól akkumulátort és hajtáslánc alkatrészeket fognak készíteni.
- A Bentley „Edition 8" búcsút int a V8-as motornak (Autópro) A Bentley az „Edition 8" változataival búcsúzik Amerikában a híres 4,0 literes duplaturbós V8-as motorjától. Ezek a kizárólag az Egyesült Államokban kapható, egyedi gyártású járművek tisztelegnek a V8-as kivál
- Tüzelőanyagcella helyett belső égésű motorra szavaz az Alpine – de kitart a hidrogén melle... (Origo - autó) Bemutatták a hidrogént égető 2,0 literes turbómotorral szerelt Alpine Alpenglow-t.
- Ittasan motorozott az óbudai éjszakában, 64 büntetőpontot kapott (Vezess) Húzós éjszakája volt egy motorosnak Budapesten: annyi piroson ment át ittasan, hogy a jogosítványát azonnal elvették. Több mint félmillióra meg is bírságolták.
- V8-as szívómotort tett limitált szériás változatába Lexus RC F (Autószektor) A Lexus RC F idén tölti be a 10. életévét. Három évvel érkezett a minden idők egyik legjobb japán autójának tartott LFA után, amely egy szénszál-karosszériás, F1-es génekkel rendelkező V10-es szívómotorral haj
- Részeg, piros lámpákon át száguldó motorost fogtak a rendőrök Óbudán (Liner) 64 büntetőpontot motorozott össze az a motoros, akit végül Óbuda rendőrei kapcsoltak le, szerencsére még időben.
- Rendkívüli felhívás a magyar rendőrségtől, veszélyben vagyunk? (Naphíre) Kijött a jó idő, így egyre több kerékpáros és motoros jelenik meg a magyar utakon. A rendőrség arra figyelmeztet, hogy a jó idővel együtt a közlekedési viszonyok változnak, gyakorta átrendeződnek, de vannak dolgo
- Erős este: 64 büntetőpontot motorozott össze, mire elvették a jogsiját (444.hu) Nyolc piroson ment át, és ez még nem minden.
- Nem aprózta el egy budapesti motoros az éjszakában: 64 bírságpontot szedett össze (hvg - a) Plusz egy félmilliós bírságcsekket.
- Fontos figyelmeztetést adott ki a rendőrség, ezt jó, ha Ön is tudja (ATV) Beköszöntött a jó idő, a motoros és kerékpáros szezon kezdete.
- Villany helyett: hidrogénes szupersporkocsival sokkol az Alpine (hvg - a) Az Alpine Alpenglow Hy4 nem üzemanyagcellás, hanem belsőégésű motoros hidrogénautó.
- Fontos figyelmeztetést adott ki a rendőrség – minden közlekedőt érint (Infostart) A kerékpárosok és motorosok a jó idővel egyre többen jelennek meg a hazai utakon – emiatt adott ki figyelmeztetést az ORFK.
- A spanyol rendőrség több mint 11 tonna hasist foglalt le motoroscsónakokon (Híradó) A spanyol rendőrség egy tengeri hajszát követően 11,4 tonna hasist foglalt le a Cádizi-öbölben Huelva városának partjai mellett.
- Pofátlanul parkolt a járdán az étterem előtt, megterítettek a motorháztetőn (RTL.hu) Egy helyi aktivista megunta a tilosban parkoló terepjárót és megterített az autón.
2024.05.15
2024.05.14
2024.05.13
2024.05.12