Babanet - Vendég a Háznál  03.06.12
  Mûsorarchiv
  Mûsortörténelem
  Stáblista

Vendég a háznál
2003. Június. 12.
Kossuth rádió, 13.05

Császi Irén: - Játszani már egészen pici korban lehet, és legfőképp az édesanya dolga, hogy a játékra tanítsa a gyermeket.

R.: - A Játéktársaság észak-magyarországi tagozatának vezetője, Császi Irén, aki civilben az egri Dobó István Vármúzeum néprajzkutató muzeológusa. Hogyan kell játszani? Ez volt egy alapkérdés, ami megütötte a fülem a beszámolójában.

Császi Irén: - Hogyan? A dajkarímekkel, arcsimogatókkal, homlokkoccantókkal, térdre ültetőkkel, a picike mondókákkal, a katicabogár röppentővel, ami mind olyan kis játék, ami mozgást tükröz, és simogatja a gyermeket, nyugtatja, dallamra, ritmusra tanítja, és az anyanyelvet, a legszebbet tanítja ezáltal.

R.: - Dalocskák, mondókák, ez rendben van. Ilyen műfajról nem is hallottam, hogy homlokkoccantó például. Ez mi?

Császi Irén: - Hát a gyermek és az anya homloka összeér, és közben kis mondókát mond. Vagy az arcát simogatja. Például a homlokát, sűrű erdő, ritka mező, két pillogó a két szeme, egy tátogó a szája, és itt a sűrű erdő, pedig megsimogatja a sűrű kis haját. Tehát közben simogatja, mondja, ritmusra tanítja és szeretgeti a gyermeket.

R.: - Az, hogy szeretgeti, az biztos, hogy fontos. Miért fontos ez a fajta műfaji gazdagság, amit itt felsorolt? Mert jó, hát a gyereket végül is meg kell tanítani beszélni, és valahogy, így-úgy, amúgy felszedi a szavakat, mondatokat, de ez tényleg megdöbbentett a lehetőségeknek ez a gazdagsága, amit itt most pillanatok alatt felsorolt.

Császi Irén: - Nagyon gazdag játékhagyományunk van, tehát mind a magyar nyelvterületen élőknek, és akár itt az egyetemes játékvilágot, ha nézzük, és ugye feledésbe merülnek ezek a kis játékok. Nem elevenítjük fel őket. Túlkínálat van egy másik fajta játék együttesben, és a mi feladatunk, hogy akik ismerik, kutatják ezt a játékvilágot, át is adjuk. Ugye nem elég publikálni, hanem meg is kell jeleníteni őket, hiszen olyan szegény a mai játékkultúránk, a játékközösségek mássá változnak, vagy egyáltalán nincsenek, és feladat a tanítása ezeknek a játékoknak, hiszen a boldog gyermek akkor boldog, ha játszik, kiegyensúlyozott, és nem olyan feladatokkal terheljük, amelyek még nem az ő világának megfelelőek.

R.: - Nyilván megvan annak az oka, hogy miért hódított teret egy más fajta gyermekkultúra, játékkultúra. Van-e fogadókészség, vannak-e vevők erre a régebbi fajta kultúrára?

Császi Irén: - Igen, egyre többen. Nagyon sok fiatal édesanya vesz részt ezeken a programokon, nemcsak az anyukák, hanem hozzák a kicsi babát is, és akkor együtt tanuljuk, hogyan kell ölbe venni, hogyan kell a térdre ültetőt elmondani, hogy éppen az a kicsi felém nézzen, és például a mesét ne úgy meséljem, hogy ül az ölemben, ő nézi a könyvet, és az én arcomat nem látja. Holott az én érzelmeim is fontosak, ahogy elmondom a mesét. Fontos, hogy ne a könyvből meséljük el, hanem élőszóban, és őt figyelve, az ő érzéseire koncentrálva.

R.: - Na most ne haragudjon, akkor abszolút gyakorlati kérdés. Hogyha van egy szép mesekönyv, szép színes képekkel, akkor azt hogyan kell mesélni?

Császi Irén: - Természetesen nézzük azt is, de nagyon fontos, hogy az én érzéseimet is lássa, engem is figyeljen, halljon. De ha nem a könyvből mesélünk, akkor elsősorban ugye ránk figyel. Ha könyvet nézünk, akkor lehet a képek alapján mesélgetni róla mondókákat akár, tehát a kettősség együtt lehet természetesen, de legyen olyan is, amikor könyv nélkül mesélünk.

R.: - Melyik a kedvenc játékod?

- Nekem a bevásárlós, mert az olyan jó játék, meg úgy volt, hogy otthon is olyan sokat akarok vele játszani, hogy annyira jó játék, hogy anya fog majd nekem venni. És akkor majd nemcsak az óvodában fogok vele tudni játszani, hanem otthon is, és akkor otthon úgy tudok vele majd játszani, vagy játszani mást, ugyanilyen bevásárlóst, vagy lehet, hogy ugyanilyen lesz, és akkor így tudok vele játszani.

R.: - Hogyan kell játszani ezt a játékot?

- Úgy kell, hogy aki amennyit dob, annyit kell lépnie, és akkor, hogyha olyan ugyan egyforma van a képén, akkor olyat kell vásárolni, és van ilyen házikó is a lapokban.

R.: - Te mindig felismered a pontokat, hogy mennyi van a dobókockán?

- Persze, egyszer van 6, egyszer van 4, egyszer van 5, egyszer van 1, egyszer van 2, egyszer van 3. Lépnem kell.

R.: .- És te pontosan le tudod lépni?

- Persze.

- Voltak időszakok, amikor nagyon szeretett a csörgővel játszani, volt időszak, amikor a formákat kellett a helyére dugdosni, az tetszett neki, de egyébként nagyon egyszerű játékokat lehet otthon is csinálni, tehát én azt is szeretem, hogyha mi kitalálunk valamit, és azt.

R.: - Micsodát?

- Egy kisbabának, már egy féléves babának nagyon jó játékot lehet csinálni egy flakonnal, amiből ugye most rengeteg van. Tehát veszünk egy üres flakon, beleteszünk színes vizet, a vízfestékkel vagy céklalével, bármivel meg lehet színezni, ugye a kisbabák a piros színt kedvelik elsősorban, az az első szín, amit meglátnak. És hát az nagyon-nagyon vidám és érdekes dolog volt, ahogy a kisbabák kezükbe veszik a flakont, ugye, és folyatják ide-oda a vizet, figyelik, hosszasan el tudnak ezzel játszani. Nem kell mindig a műanyag játék. De mondjuk, szeretem a fa játékokat is. Volt olyan időszakunk, amikor heteken át minden délután faépítő kockákból várat építettünk, kastélyt, és ugye utána ezt meg lehet eleveníteni. Vagy garázsnak, vagy tündérvárnak. Ezek köré aztán lehet fűzni a mesét, mert ugye azért a játék nemcsak arról szól, hogy játszom és rakosgatom a dolgokat, azért olyankor egy komoly szellemi munkát is végez a gyerek, és a szép mesék is beindulnak, történeteket lehet kreálni.

R.: - Ki kreálja ilyenkor a mesét, és milyen mesét?

- Én kezdtem a mesét először, hát a korához illő mesékkel, egyszerű mesékkel, ezt a kisgyereknek, egy-két éves gyereknek a lehető legegyszerűbben, tehát hogy a baba bemegy, a baba kijön, a ház előtt van, bement a házba, tehát az alapfogalmakat így meg lehet vele ismertetni. De most már a kétéves kislány is leül, és nagyon szeretem ezt tényleg, ahogy leül egy-egy könyvvel, lapozgatja a könyvet és mesél. És most már lehet érteni, hogy ő mesét talál ki a kép alapján, és mondja a mesét. Tehát most már ő is kitalál történeteket a babájával, kis állatkájával, amit éppen nagyon szeret. Úgyhogy most már mindenki mesél otthon.

- Nagyon szeretek autózni, lehet, hogy így nem nagyon tűnik olyan jó dolognak, de én nagyon szeretek autózni, és az ilyen stratégiai játékokat, például katonát, valami ilyesmi dolgokkal játszani. Hétvégeken szoktam társasjátékozni a családban, meg néha unokatestvéreimmel szoktam esetleg játszani ilyen play station-nal, azzal, de azt is csak úgy, hogy így többen vagyunk. És úgy ezekkel. Társasjáték is van pár számítógépen, de azt nem nagyon szoktam azokkal játszani, inkább így, inkább autózom, vagy katonázom, vagy ilyen dolgokkal szoktam.

- Mindegy, az a lényeg, hogy tudjon gurulni. Mint egy ilyen városi közlekedésben, úgy. Hogyha kint tudok játszani, például nyáron az ilyen kis loggiánkon, akkor például krétával fel szoktam rajzolni az utakat meg a házakat, és ezt szeretem csinálni. Na most, ide csinálok még papírból is hozzá. Én nekem tetszenek a régebbi játékok. Hogy mondjam, nem nagyon vonz az, hogy most ez milyen dolog, hát ez kicsiknek való, jaj, nem, én még a testvérem, azért szoktak megszidni, mert a testvérem bébijátékaival is el szoktam néha játszani.

- Elsősorban megkérdezem, hogy mit szeretnének, tehát alkalomszerűen kapnak játékot, és a vágyaikat figyelembe véve igyekszem az életkoruknak megfelelő fejlesztő játékot venni.

R.: - Ilyenkor bármilyen olyan játékot is kívánhatnak, mondjuk, ami a maga ízlésének ellentmond?

- Igyekszem őket olyan irányba terelni, hogy az én ízlésembe is beleférjen. Nyilván vannak extrém ötleteik, ami nem megvalósítható, ilyenkor ügyesen kell terelni őket, hogy olyanra vágyjanak, ami hasznukra válik. Fiús mama vagyok, úgyhogy kezdjük mindjárt a fiús mamákat érintő dolgokkal, a fegyverekkel. Nem vagyok fegyverellenes, de ha mondjuk fémkardot kérnek, akkor igyekszem valami olyan összeszerelhető játékra elcserélni a dolgot, amiből akár lehet fémkard is, de sok más egyéb hasznos dolgot is lehet építeni. Tehát lássák bele, hogy ez most egy fémkard, és nem kifejezetten egy fémkardot fogok venni, hanem valami olyat, ami imitálhatja azt, de mondjuk nem veszélyes, és sok egyéb másra is alkalmas.

R.: - Mit jelent a maga számára az, hogy fejlesztő játék? Az előbb úgy fogalmazott, hogy csupa olyan játék veszi körül a gyermekeit, amik fejlesztő játékok. Ez pontosan micsoda?

- Sok mindent kell fejleszteni egy gyermek élete során. Ugye a kézügyességét, a látását, a hallását, aztán idősebb korban még több mindent. Nekem van egész picitől iskoláskor gyerekig három fiú, tehát a picinek olyat, tehát különböző tapintású legyen a pici játéka, különböző hangokat adjon, ő keltsen belőle hangot, tehát ne önmagában ugyanazt a bolond dallamot játssza mindig vissza, hanem az ő általa keltett hangokat hallja. Aztán a nagyobbaknak olyan fejlesztőt, hogy kirakó játékokat, ami már elgondolkodtatja, és tettre készteti. A saját alkotóvágyát tudja kiélni benne, építő játékokra gondolok, ilyesmire. A legnagyobbnak, aki iskolás, ő neki pedig nyilván olyat, ami az életkorának megfelelően az érdeklődésével kapcsolatos, és abban továbbfejleszti tanulmányaiban.

R.: - Mindig telibe talál ezekkel a játékokkal, mindig játszanak a fiai azokkal, amiket megvesz nekik, amit nekik szán?

- Dehogy is. Vannak nagy melléfogások, amiről a szülő azt gondolja, hogy hú, de klassz, és aztán kiderül, hogy a gyerek megnézi, jó, jó, és az életben többet a kezébe nem veszi.

R.: - Például mi volt ez?

- Volt egy olyan repülő, ami a Montessori torony elvére épül például, ami, én akkor ugye az első gyereknek nagyon aktívan válogattam a játékok között, és én azt gondoltam, hogy ez hű, de jó lesz. És majd fel tudja fűzni, és színes is, és kisebb, nagyobb, még nagyobb korongok, és egyszer szétszedte, elhagyta a kupakját, amivel le lehetett zárni a rudat, és fent maradtak rajta a játékok, és soha többet nem került elő, soha többet nem akarta összerakni, viszont gurigázott vele. Tehát mint repülő, vagy annak a célnak, hogy felfűzze a korongokat a rúdra, azt soha többet nem használta.

R.: - Ez egy tudatos rákészülés, hogy mindegyik gyermekének külön korcsoport szerint megvegye a fejlesztő játékokat, vagy pedig spontán jönnek?

- Mint ahogy az első gyerek szenvedi meg a szülő nyűgeit legjobban, úgy a játékokkal is így van, hogy az első gyereknek sokkal tudatosabban választunk játékot, sokkal nagyobb odafigyeléssel, utánajárással készülődünk neki. És aztán, ahogy szaporodnak a gyerekek, úgy nem azt mondom, hogy lejjebb adja a szülő, de idővel rájön, hogy nem lehet mindent tudatosan megvenni a gyereknek, és nem azzal játszik a gyerek, amit a szülő arra gondol, hogy az jó neki. Nagyon sokszor kapunk ismerősöktől, barátoktól olyan játékot, amit én sosem vettem volna meg, és mégis az válik kedvenccé. Olcsó műanyag vicik-vacakok, ami aztán két hét múlva összetörik darabjaira, valamiért az vált ki olyan élményt, hogy addig a két hétig csak azzal játszik, hiába van mindenféle fejlesztő játéka, amely hiperszuper, meg fa, meg nem műanyag, meg természetes anyag, valamiért néha az jobb.

R.: - Annyiszor használtuk azt a szót, hogy fejlesztő játék. Ezek valójában fejlesztő játékok, vagy csak maga hívja úgy őket?

- Nem, biztos, hogy valójában fejlesztő. Én arra gondolok, hogy talán fejlődik vele, hogyha ezekkel játszik. De a harmadik gyereknél kiderül, hogy a lábasfedő ugyanolyan jó, mint a búgócsiga, és a fakanállal ugyanolyan jól lehet cintányérozni a fedő tetején, mint hogyha kisdobot vesz az ember, és talán még jobban elviselhető is.

R.: - Akkor úgymond ezek a konyhai eszközök is fejlesztő játékoknak minősülnek?

- Természetesen minden fejlesztő igazából, amivel a gyerek játszik, jól érzi magát, jól eltölti az idejét.


- Autókkal nem szeretek játszani, csak vinni.

R.: - Babával, azzal szeretsz?

- Igen. Úgy, hogy a Noémi, a barátom, ő lesz az anya, én pedig az apa.


R.: - Ez itt egy tulipán?

Somi Istvánné: - Tulipánbaba, igen.

R.: - Egy hurkapálcika a végén van...

Somi Istvánné: - Igen, igen.

R.: - Virág?

Somi Istvánné: - Igen. Hogyha így lehúzom ezt a kis selymet, ami képezte előtte ezt a tulipánt, akkor mögötte egy kis baba van.

R.: - Kislány. A hajában is egy piros szalag.

Somi Istvánné: - Igen, ugyanaz a színű szalagot teszem mindig a hajába, ami a kis ruhácskája, illetve maga a virág. És ha így felhúzom, akkor egy olyan hatást kelt, hogy valakinek odaajándékoznék egy tulipánt. Akkor van egy úgynevezett kis szamócababa, és ha ránézünk, egy olyan hatást kelt, hogy kisfiú baba, kis piros a nadrágja, zöld a kis cipője.

R.: - Piros csúcsos sapkája van neki.

Somi Istvánné: - Igen.

R.: - Kis manószerű.

Somi Istvánné: - Igen, igen, igen. És az epernek a virága így először fehér, középen egy ilyen sárga kis bibével, és utána mikor megérett a szamóca, akkor piros, és ilyen apró kis pettyek vannak. Szóval nem teljesen sima, mint egy cseresznyének a virágja, hanem a szamóca olyan, hogy egy kicsit érdes. Akkor a következő baba egy ilyen pólyás baba, azt egy japán Waldorf tanárnőtől tanultam, az arca mindegyik babának csak ilyen jelzésszerű, tehát a Waldorf babának az a jó tulajdonsága, hogy nem egy karakter arcot készítünk a babából, hanem ilyen jelzésszerű babát. A pszichológusok szerint el tudja képzelni a gyermek azt a személyt, akit akar, tekintettel arra, hogy nem egy karakter arc, hanem csak egy jelzésszerű kis arcocska.

R.: - Behelyettesít valakit konkrétan.

Somi Istvánné: - Igen, pontosan, el tudja azt a személyt képzelni, akit ő szeretne. Akkor arra is figyeltünk, hogy kisfiú babácskák legyenek.

R.: - Nagyon csinos kordnadrágja van, két zsebe is van.

Somi Istvánné: - Igen, igen, és van egy kis hátizsákja, hogy kisfiú, és akkor ilyen kis rövid kis tüsi frizurája van, mint ahogy a fiúknak szokott lenni, így a kezét lehet mozgatni. Akkor van egy ilyen kis manócska baba, ez olyan, mint egy kis zsákbaba. Ebben hántolt árpa van, tehát semmi műanyagot nem teszünk bele, ez is, ahogy fogja a gyermek, olyan kellemesen az árpa úgy a kezében, ahogy mozog, és olyan jó hatást kelt, hogy mozog benne a babának a teste. Ezt is ilyen zseníliával készítettem, hogy tudja a kis kezét arra fordítani, amerre ő akarja, szereti. Akkor van még egy olyan babám, hogy kisfiú, és hátul két farzsebe van, és az nyitott. És akkor a zsebébe így bele tudok nyúlni a két ujjammal, és akkor...

R.: - És abból lesz a lába.

Somi Istvánné: - Igen, a nadrágjába akkor ezáltal bedugom a kezemet, és akkor ebből lesz a kis lába, és akkor így tud lépegetni.

R.: - Somi Istvánné, Gréti szeretettel mutogatta a babáit. Melyik a legkedvesebb?

Somi Istvánné: - Nem tudnám megmondani. Mindegyik babának megvan a maga kedvessége úgy a virág babának, vagy a kis gyümölcs vagy szamóca. Bármelyik babának. Szóval nem tudom.

R.: - Gondolom, hogy kislány korában is babázott.

Somi Istvánné: - Igen, igen, volt egy nagyon kedves porcelán babám, amit nagyon-nagyon szerettem, de azon kívül, a porcelán babával mindig vigyáznom kellett, hogy nehogy baleset érje, de voltak babáim, amit az édesanyám, a nagymamám készített, azokkal mindig boldogan és bátran játszottam, mert tudtam azt, hogy annak semmi baja nem lesz. És különösen kedves emlék volt nekem, hogy a nagymamám, édesanyám készítette, és talán innen jött ez az érzés, hogy mostanában nem nagyon készítenek, nem érnek rá a szülők babát készíteni, és talán ebből az érzésből kiindulva gondoltam arra, hogy ez egy csodálatos dolog, és nagyon szívesen veszi mindenki, hogy ő maga készít egy babát.

R.: - Miben különbözik a mostani babázás a kislánykoritól? Az egyik az, amit már említett, hogy a porcelán babára vigyázni kellett. Itt, amit bemutatott, itt még véletlenül sem volt porcelán baba, csupa természetes anyagból, filcből...

Somi Istvánné: - Gyapjúból.

R.: - ...és gyapjúból készült babák ezek.

Somi Istvánné: - Igen. Hát a gyerekkori az, hogy átadtam teljesen magam a játéknak, és most a felnőttkori meg azon vagyok, hogy jöjjön vissza az, ami az én időmben volt, hogy a szülők, a nagyszülők készítsenek, hogy jöjjön vissza megint úgymond a divatba az, hogy a mama leül a gyermekével és együtt készítenek ilyen-olyan babákat.

R.: - Hogy jött ez a felnőttkori babakészítés? Se nem pszichológus, se nem óvónő, se nem népi iparművész. Ez hogy jött?

Somi Istvánné: - 44 éves házasság után ugye a férjem meghalt, és feltétlen kellett valamivel foglalkoznom. Nagyon nehéz hónapjaim voltak, és akkor Esztergom mellett a szüleimnek volt egy kis kertes házuk, és télen egy alkalommal elmentem, és a gyönyörű hó területén volt egy luftballon csonk, és az a luftballon Innsbruckból jött. Tehát gyerekek versenyeztek, hogy kinek megy messzibbre a luftballonja. És akkor volt az iskola neve, helye, hogy aki meglátja ezt, hogy jelezzen vissza. És akkor ennek a kislánynak elküldtem, hát csodálatos boldog, még egy Magyarország térképet is küldtem, hogy körülbelül hol van Esztergom, hová esett le, és akkor a kislány küldött nekem egy kis képet önmagáról, és azon volt egy baba. Akkor jött az ötlet, hogy én azzal is kedveskedek neki, készítettem a babának egy kis ruhát, kis köténykét, pizsamát, postára adtam és feladtam a kisbabája részére, és ezzel akkora sikerem volt. És akkor innentől kezdve állandóan a babával foglalkoztam és kerestem, kutattam a helyét, hogy hol járhatok tanfolyamra, ahol készíthetnék.

R.: - Ahogy én elnézem ezeket a nagyon kedves kis babákat, mindegyik egy-egy külön egyéniség, végül is miért fontos a baba?

Somi Istvánné: - Hát talán a gyermekben pici, pici korától már előjön az az ösztönös szeretet valaki iránt, és ezt, mint ahogy egy édesanya a gyermekébe, azt már rögtön a babába tudja azt nyilvánítani, tudja érezni azt a szeretetet, azt a gondoskodást, és én úgy érzem, hogy másféle fajta játékkal az ember nem tudja megtenni, csak egy babával. Például az ismeretségi körömben is van az, hogy kistestvérkéje született, és akkor ugyanúgy, ahogy van neki a babája, és látja, hogy az édesanyja a kistestvérkével foglalkozik, ő ugyanazokat teszi az ő babájával. És ez egy csodálatos érzés, semmi mással nem tudná ezt megtenni, csak a babával. Még olyan ember is van, aki pici korától megvan a babája, és még mindig kedves és visszaemlékezik, hogy milyen csodálatos érzései voltak, és milyen kedves volt akkor. Aminek nagyon örülök, és érzem azt, hogy jót választottam, jó úton járok, az az, hogy nagyon-nagyon sok szülő életében először készíti, pedig már 8-10 éves a lánya, és életében először készíti a babát. És akkor az olyan csodálatos érzés, amikor elkezdi készíteni így, gyapjúból a babát, és ami a legfontosabb, arra, amire mindenkit kérek, hogy együtt csináljuk. És a fejnek, a baba fejnek a kialakítása, az különböző varrással, például egy szemvonal kötéssel kezdődik, és akkor a kis arcát is kialakítjuk, ezt mind kötéssel készítjük. És miután már ráhúzzuk egy csőkézre, és ráhúzzuk a testszínű trikóanyagot, tehát készen van a fejecskéje, kialakult a kis arca, na amikor már ide érünk, ehhez a ponthoz, hogy mindenki kialakította a maga kis babáját, az egy csodálatos élmény. És nagyon sokan magukhoz ölelik, hogy ez az első baba, amit életében készített, és képes azt csinálni, hogy ő rögtön készít egy másikat, hogy ezt, amit ő készített, ez maradjon az övé, mert ez egy olyan emlék neki, és készít egy másikat, amit a gyermekének ad.

R.: - Miközben itt bemutatta ezeket a kis babákat, említette, hogy ezek Waldorf babák. Hogyan jutott el ezekhez?

Somi Istvánné: - Hát a Waldorf babát a Kis Áron Játéktársaságon keresztül. De előtte hirdettek tanfolyamokat, ahol porcelánbaba készítést tanítottak, és először én azzal próbáltam. Ez nagyon tetszett nekem, nagyon szép volt, de arra gondoltam, hogy ez addig szép, ameddig, szóval játszani nem tud vele, mert hogyha egy kicsit úgy elengedi magát, és úgy vidámabban a babával van, akkor ki van téve annak, hogy porcelán, tehát eltörik. És az egy nagyon szomorú emlékélmény lenne neki, hogy volt egy kedves babája, amit ő megszeretett. Akkor tanultam egy olyan babát is, aminek egy ilyen műanyag, átlátszó műanyag arcot képzeljen el, mi arra ráhúztunk egy ilyen trikóanyagot, testszínű trikóanyagot, de az sem nagyon tetszett, az zavart, hogy miért van az, hogy olyan merev a kis arca, hogy műanyagra mi ráragasztottuk ezt a trikóanyagot. Tehát ez sem, és akkor végül a Waldorf babánál, ami teljesen a fejét ilyen gyapjúból én magam készítem, én magam varrással, kötéssel formálom a kis fejecskéjét, és ezt én abszolút tökéletesnek tartom. És az is csodálatos, hogy ahogy magához öleli, szorítja a babát, a gyapjú átveszi a test melegét, és azáltal is még kedvesebb, vonzóbbá teszi ez a gyapjúbaba, mint a porcelán, vagy bármilyen más műanyag.

R.: - És gyürmölészheti, tekergetheti, bármit csinálhat vele.

Somi Istvánné: - Igen, és még az is a jó tulajdonsága, hogy mosható. Például samponban ki tudja nyomogatva mosni, beteszi egy nagy törölközőbe, és úgy a centrifugába, hogy ne deformálódjon el a babának a teste, az arca, és megint tiszta és illatos, és tudja tisztítani a babát.

R.: - Hány babát készített?

Somi Istvánné: - Jaj, nagyon sokat. Jó pár százat.

 


 

Szakértõink
  e-mail


X
EZT MÁR OLVASTAD?