Vicc és Magyarkártya Játékszabály portál
Viccek
 
Kártyajátékok
 
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Látogatók
Indulás: 2005-08-02
 
Snapszer 4
Ha négyen játszanak, csak a 7 és 8 lapokat veszik ki. A 9-es 0 pontot ér. Két részletben 6 (3-3) lapot osztanak, talon nincs. Az, aki először kap lapot, első három lapja után megnevez egy lapot; ennek színe az adu, és az a partnere, akinek a hívott lap a kezében van. (Meghívhatja önmagát is, mert megkapja a lapot a második osztásfordulóban, vagy készakarva.) Az, hogy kik a partnerek, nem közölhető és kommunikálni sem szabad! Mind a játékot, mind a SNAPSZER-t kontrázni lehet, de önmagát nem kontrázhatják meg a játékosok. Vagyis aki hívot és akit hívtak, az nem kontrázhat. A snapszer bemondható kézből vagy az első kijátszás után. A hívó indul. A 66 elérésétől függetlenül addig kell játszani, amíg a meghívott lap ki nem jön. Ha valaki saját ütéseivel és bemondásaival elér 66-ot és ő is jön anélkül, hogy a lap kijött volna, egyedül számolhat, partnere nem kap pontot. Ha a lap már kijött, az ellenpár is befejezheti 66-tal, ha valaki közülök éppen ő rakhat. Mivel talon nincs, színre szín vagy adu és felülütés kötelező.
 
Szavazás
Viccek
Neked, hogy tetszenek a viccek?

Nagyon jók!
Elmegy
Ilyen is van itt?
Mindjárt megyek aludni...
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Időpont
 
Naptár
2024. Április
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Linkek
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.