Bajnai nem ment el a meghallgatásra a Péti Nitrogénművek ügyében
A bizottság az állami kezességvállalás miatt vizsgálódik.
A bizottság az állami kezességvállalás miatt vizsgálódik.
A bíróság szerint valótlanul állította, hogy a volt kormányfő libatenyésztők haláláért felelős.
Az elszámoltatási kormánybiztos szerint a Wallis Rt. is felelős a Hajdú-Bét károsultjainak ügyében.
Ezt mondta arra a felvetésre, hogy olyan politikai szervezet kialakításán dolgozik, amely az olaszországi Olajfa szövetség mintájára működne.
A volt miniszterelnök titkársága a 2010-es zárszámadási törvény megszavazására reagált.
Várni kell az igazság eljövetelére, nem is keveset, állítja heti elemzésében a DeDi. Intézetünk hiába keresi nagyítóval a váltópártot, nem találja sehol.
A Columbia Egyetem után Washingtonban adhat elő évente négy alkalommal.
1,3 milliárdos kár, előzetesbe került hivatalnokok, hivatali visszaélés: a sukorói ügy a rendszerváltás óta az első, amiért miniszterelnök bíróság előtt felelhet.
Szerinte megalapozatlanul akarják kihallgatni elődjét a sukorói kaszinóberuházás ügyében.
A parlament szakbizottsága 6:2 arányban döntött.
Sokan sokat adnának érte, ha rabszáron látnák a volt miniszterelnököt, mondta csütörtökön a hivatali visszaéléssel meggyanúsított szocialista politikus.
A volt kormányfőt ismét meghallgatta az ügyészség, szerinte az államot nem érheti kár.
A két volt miniszterelnöknek az ügyészségen és a parlamenti mentelmi bizottság előtt kellene beszélni a tervbe vett beruházásról.
A volt miniszterelnök a 43-as építők kapuját védte, a csatár eltörte az orrcsontját.
Eltelt egy év a leköszönése óta, így már nem jár neki a Köztársasági Őrezred védelme. Gyurcsány tavaly még kapott pár plusz hónapot.
Komolyan gondolja-e Gyurcsány F., hogy ismét ellenzéki vezéralak lehet belőle egyszer, és ha igen, mi sül ki ebből? Ilyesmin dilemmázik a DeDi.
Alapítványa megoldásokat ír az ország gondjaira, de új pártról szó sem volt.
A volt miniszterelnök egy évig akart pihenni, ez most letelt.
A volt miniszterelnök titkársága pontosította a lapinformációt: szó sincs költözésről.
A volt miniszterelnök szeptembertől a New York-i Columbia Egyetem oktatója lesz.
A volt miniszterelnök csak áttételesen beszélt Magyarországról a budapesti rendezvényen. De a DeDi például így is kíváncsi, vissza akar-e térni.
A kényszer a régi, a módszer az új, állapította meg a DeDi, miután Horn Gyulától Orbán Viktorig idézeteket gyűjtött. Kevesen dolgoznak, nagy az adósság, mindenki ezt mondta. Most új szelek fújnak?
A volt kormányfő a Corvinuson tartott előadást, de titkársága szerint belpolitikáról alig esett szó.
A volt miniszterelnök rágalmazás miatt pereli a Fidesz-közeli újságírót.
A mindenkori kormányok számára stratégiai tanácsokat gyártó új szervezet nevét már két évtizede viseli egy másik, kalandos múlt alapítvány.
A Haza és Haladás Alapítvány a hatékony kormányzás alternatíváit kidolgozó háttérintézmény lesz. Tavasz óta ez Bajnai első komolyabb közéleti lépése.