Pontosan 20 éve, hogy Magyarország is teljes jogú tagja lett az Európai Uniónak. Bennem akkor egyfajta megérkezés érzés volt: végre. Végre nemcsak földrajzilag vagyunk európaiak, hanem politikailag is. Végre elértük azt a szintet, ahonnan már elsősorban a tudásunk, a tehetségünk és nem elsősorban a külső körülmények számítanak. Végre részesei lehettünk valami […]
A TEMU megjelenése a kiskereskedelmi piacon olyan vehemenciával történt, olyan mértékben befolyásolta azt, hogy senki nem tudott elmenni szó nélkül e mellett. A hazai online kiskereskedelmi szektort, vagyis a webáruházak piacát egyébként is sok tényező nehezíti. A kormány által egyoldalúan, előkészítés nélkül bevezetett kötelező postai kiszállítás, a romló […]
Valahol szomorú az, hogy már nem napilappal kezdjük a napot. Nem kell elsétálni a postaládáig, nem kell kiszedni az újságot, széthajtogatni, majd átböngészni, amíg az ember visszaér a lakásba. Szomorú, de alapvetően természetes folyamat: az internet fokozatos térnyerése egyszerűen fölöslegessé tette azt, hogy napilapokból tájékozódjunk. De persze a vidéki sajtó […]
A Magyar Posta is azon szervezetek egyike, amelyik állam az államban. Saját szabályok szerint működik, maga határozza meg, mit szabad az ügyfeleknek csinálni, milyen szolgáltatást nyújt és milyen minőségben. Sok fogást nem lehet rajta találni, hiszen ebből következően mindig igaza van: nem a Posta alkalmazkodik a jogszabályokhoz, hanem a jogszabályok a Postához. A […]
Az online marketing minőségi ugrás a marketingben. Itt szinte minden mérhető és az interakció azonnali. Ez olyan új tudást igényel, amely eddig szokatlan volt ezen a területen.
- Berényi Konrád -
Az online marketing egy önálló terület, sok részfeladattal. Átlátjuk az egészet és ismerjük a részleteket, és segítünk abban, hogy a partnereink is részesüljenek ebből a tudásból.
Csak akkor működnek a dolgok, ha azokat tervszerűen hajtjuk végre. Segítünk a célok meghatározásában, majd az eléréshez szükséges út megtervezésében.
Mi tudjuk és tanítjuk is. Ha egyedi képzésre van szükség akár a közösségi média, akár a teljes online marketing területén, akkor mi átadjuk a tudásunkat azoknak, akik képeznék magukat.
Egy jó kampányhoz nem elég ismerni a megújult Ads felületét. Sokat segít a múltbéli tapasztalat és még többet a jó tervezés és megvalósítás. Sok éves tudásunk a garancia a sikeres kampányokhoz.
Kikerülhetetlen eszköz, legyen szó egyszerű kampányokról van saját közösség, rajongók építéséről. Ez a folyamatosan változó eszköz kihívás mindenkinek, aki nem él benne. Mi megvalósítjuk a jelenlétét a Facebook-on!
Ha kell egy eszköz a Google Ads mellett vagy helyett, akkor jön képbe az ETARGET. Mi kiemelt partnerként ismerjük és használjuk, nemcsak az alapokat, de a trükköket is.
Legyen szó bármely eszközről, akár Instagram-ról vagy LinkedIn-ről, Facebook-ról vagy Twitter-ről, blogról vagy Tumblr-ről, mi rendszerben gondolkozva felhasználjuk ezeket a célok eléréséhez.
Mit lehet elmondani 140 karakterben? Mi tudjuk! Sőt, fel is használjuk. Persze nem mindenkinek, hiszen idehaza a Twitter egy kis eszköz. De néha pont erre van szükségünk.
Adatbázisépítés, eDM, hírlevél – kitaláljuk, megtervezzük, megírjuk, kiküldjük, elemezzük, szegmentáljuk, teszteljük és beépítjük a marketing folyamatokba. És segítünk a jogi háttérben is.
A saját tartalmak egyik fontos helye lehet a blog, amely üzleti kommunikációban a közvetlenség és a személyesség egyik fontos eleme. Segítünk a blog létrehozásában és a tartalmak elkészítésében is.
Ha kell egy jó alkalmazás a Facebook-ra, akkor itt a segítség! Partnerünk a Pagerider.com, az alkalmazásaikat minden ügyfelünk tudja használni és kommunikációjába építeni.
A XXI. század egy titkosfegyvere a hűséges vevő. Mi segítünk kitalálni a cége hűségrendszerét, és ehhez még kész megoldást is adunk, akár online kapcsolattal. Ebben partnerünk a Pontolo.hu.
1068 Budapest, Benczúr u. 35.