Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
SZEX, SZERELEM

Négyen a hálószobában

Szerző:
Szabó Anna
Párommal egy jó ideje beszéltünk arról, hogy újra látna már egy másik nővel szerelmeskedni. Mivel egy éve nem volt barátnőm már, és vágytam is rá, regisztráltam magam egy szexpartner kereső oldalra. Hetek teltek a keresésben, de valahogy egyedüli nőt nem találtam. Így egyik este megkérdeztem párom mit szólna, ha párt keresnék, és kipróbálnánk négyesben.

 

Minden napom mozgalmas beszélgetésekkel telt. Egyik párt követte a másik. Próbáltam harminc feletti korosztály között keresni. Úgy éreztem ők már érettebbek és tapasztaltabbak, mint akik a húszas éveik elején járnak. Párom rám bízta a keresgélést, így az ezzel járó ideg java is nekem jutott. Minél több párral beszéltem, annál jobban éreztem azt, hogy mást akarnak a nők és mást a férfiak. Igazából úgy éreztem a pasik akarják ezt igazán. Ami a legrosszabb volt, hogy szinte olyanokba botlottam, akik párcserét akartak. Minden nap beszélgettünk arról, hogy én nem tartom jónak az azonnali párcserét. Inkább fokozatosságra vágytam. Arra, hogy akit megtalálok, az egy olyan pár legyen, akik esetében a nővel kialakíthatok egyfajta barátságot is. Talán azt kerestem, amiben már egyszer részem volt, de csak néhány hónapig. Talán szerelmes is voltam abba a nőbe. Párom szerette azt az időszakomat. Valami hasonlót kerestem - azt hiszem. Beszéltünk arról is, hogy elmennénk egyszer az életben egy swinger klubba is, hiszen az egy teljesen más közeg, és talán igazi élményben lehetne részünk.


Egyszer egy középkorú házaspár szervezett swinger összejövetelt szombat estére. Már rákészültünk, mikor olvastam, hogy mégsem tartják meg. Azokban a napokban beszélgettem ezzel a párral. Pontosabban a pár férfi tagjával. Nagyon szimpatikusnak éreztem őket. Beszélgettünk a párcseréről is, azt mondta, hogy hosszú távon az nem jó nekik, ha csak női gabalyodás van. Beszéltünk arról, hogy mivel a swinger, amit szerveztek, és mivel elmaradt, találkozhatnánk mi négyesben nálunk. Párom benne volt a dologban. Sőt túl is pörgött. Éreztem rajta, hogy nagyon akarja. Ahogy közeledett a megbeszélt este, egyre jobban éreztem zavart a lelkemben. Mondtam a páromnak, talán le kellene mondani. De ő erre azt felelte, hogy akkor hagyjuk az egészet. Az utolsó éjszakát végig töprengtem, hogyan mondjam le.

Péntek délelőtt beszélgettem a férfival. Elmeséltem neki a félelmeimet, hogy mi van, ha nem tudok feloldódni, mi van, ha nekem nem fog sikerülni, ha én nem fogom úgy élvezni. Azt ígérte figyelni fog rám. Mesélt a párjáról is, hogy igazából ő nem úgy vonzódik a nőkhöz, mint én, tehát nekem kell majd kezdeményeznem. Gondoltam ez menni is fog. Beszélgetésünk után közöltem párommal, hogy készüljön az estére, mert nem mondtam le.
Már nagyon izgultunk mind a ketten, rengeteg gondolat kavargott bennünk, hiszen tisztában voltunk vele, hogy ők teljes párcserés együttlétet akartak. Aggódtam, hogy tudom-e az érzéseimet kordában tartani. Hisz állítólag ez „csak szex”. Próbáltam igazán csinos, szexi, igazi nő lenni. Előtte már láttuk őket fényképen és kamerán keresztül is. Dekoratív pár voltak a korukhoz képest. A társaságuk igazán kellemes volt. Az együttlét döcögősen indult és érdekes volt egészen a végéig.


Valahol tudtam, fájni fog, amikor a páromhoz hozzá ér egy másik nő. Az is lélekbetipró volt, mikor ő kényeztette a másik nőt. Hogy én élveztem-e a másik pasival? Igazából, ha párom nem vezet rá, hogy hozzá érjek a másik férfihoz, talán meg sem teszem. Nekem nőre volt szükségem, nem másik férfira. Maga az együttlét volt a legfájóbb érzés számomra. Látni, hogy a kedvesem szerelmeskedik egy másik nővel és, én meg egy másik pasival. Érdekes, vegyes érzés volt.


Miután megtörtént a dolog, sétáltunk egyet a párommal. Zokogtam a fájdalomtól. Ő azt mondta, soha nem érzett ilyet, mint most. Most először volt benne féltékenység, és tudatosult benne, hogy soha nem akar elveszíteni. Azt mondta, sokkal jobban és mélyebben érzi azt, hogy mennyire is szeret valójában. Talán ez az egy haszna volt mindennek. És hogy nekem mi volt a „haszon”? Igazából azért tettem meg neki, mert tudtam, hogy nagyon akar egy ilyen élményt és nem szerettem volna, ha a továbbiakban nem érdekelné két nő szerelmeskedése.

Azóta eltelt néhány hét, és még sokszor érzem azt a bizonyos fájdalmat. Néha az van bennem, hogy ez egy nyílt megcsalás volt. Próbáltam beszélgetni azóta több párral is, ki hogyan vészeli át a ilyesmit, mit érez, de valahogy kezdem úgy látni, igaza volt valakinek, aki egyszer azt kérdezte tőlem : „ Mi a jobb? Ha titokba csalnak meg, vagy ha nyíltan, együtt csináljuk?

Még túl friss ahhoz, hogy újra képes legyek erre. Néha ülök egyedül, és látom magam előtt azt az éjszakát, és szinte újra átérzem a fájdalmat. Lehet, hogy önző vagyok? Vagy túlságosan birtokolni akarom azt, akit szeretek? Muszáj osztoznom azon, aki az enyém? És mi a helyzet az önzetlen szeretettel, amiről a kapcsolatoknak szólni kellene? Hogy jó látni a másikat, amikor megkapja azt, amire vágyik? Na, igen, csak nem mindegy ki által. Egy idegen által vagy a párunk által... - ez egy más állapot.


A szakember véleménye


Elképzelhetetlen, hogy egy párcsere akár szexuális érzetekben, akár a közösség élményét tekintve bármilyen többletet adhat egy meghitt partnerkapcsolathoz, avagy egy baráti társas (társasjátékos, beszélgetős) együttléthez képest. Az ember szexualitása a legbensőbb magánügye. Véleményem szerint nem lehet annál csodálatosabb, amikor az egyetlen férfit ajándékozhatja meg a nő az általa nyújtható örömökkel, és az (akárcsak az adott pillanatban) egyetlen nőt teszi boldoggá a férfi egy tradicionális, azaz kétszereplős kapcsolat során. Ennek kiterjesztése csakis az érzelmek, az érzékek szétforgácsolását jelentheti. A közösségi élmény pedig aligha érhet fel egy valódi, stabil, meghitt baráti társaság (szexmentes) összetartozásának páratlan élményével.

Ugyanakkor a szeretet nemhogy nem lesz kevesebb, ha sokfelé osztódik, hanem hatványozódik. Így igaz. Na de párcserés szexuális kapcsolatok esetében ki beszél szeretetről? A szeretet elengedhetetlen jellemzője a bizalom, a titkok őrzése az egyszeriség élménye, az önzetlen adni akarás, az együvé tartozás csodája. Ezért aligha tudom elképzelni, hogy az említett csoportosulásokban bármi szeretetfélének helye lenne. Akkor mi a lényege? A kölcsönös, meghitt örömszerzés a fentiek alapján nem, ez biztos. A szeretet sem, és az együvé tartozás élménye sem (ezeknek jobban helyük van egy baráti, vagy szerelmi kapcsolatban). Akkor mi? Elismerem, nem könnyű manapság "igazi" kapcsolatot létesíteni. De a keresés idejére, a két kapcsolat közötti intermezzókra is vannak jó, bensőséges, meghitt megoldások.

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL