"Amikor még gyermek voltam, úgy beszéltem, mint a gyermek, Úgy gondolkodtam, mint a gyermek, úgy ítéltem, mint a gyermek."

Oshi Mamoru bő egy órás manga adaptációja képes megidézni azt a megrendítő meditatív sciencefiction hagyományt, amely felülemelkedik a műfaj sok gyengébb alkotására jellemző hatásvadász banalitáson, és nem veszik el a technikai részletekben. Így képes kitágítani a horizontját odáig, hogy megértse, két  méltó kérdést tehetünk csupán fel: az egyik a szellem (újra) létrejöttére vonatkozik, a másik pedig kételyek között az öröklétet fürkészi. Mamoru filmje ezért zseniális semmi felesleges mellékszál, csupán egyetlen bevetését meséli el a jövő kibernetikus beültetésekkel emberfelettivé növő kommandós főszereplőinek (a szűkszavúságáért teljes mértékben kárpótol, hogy néhány mondattal megrendítően mély jellem- és a szereplők közötti kapcsolatábrázolásra képes).

Mindig azok a filmek okozzák a legnagyobb meglepetést, amikre a legkevésbé számít az ember, és ez alól a Majmok bolygója reboot sem kivétel, ami az előzetes alapján egy langyos popcornmozinak indult, de végül sokkalta több lett belőle.

..Peter Griffin nem hisz ennek az ostoba tévhitnek. Priceless a videó.

Ha egy átlagos, középkorú amerikai férfi lennék, aki valamilyen technikai osztályon dolgozik egy cégnél, a hobbija pedig hogy kedveli a különböző bűnügyi történeket, rovatokat, és viszonylag keveset tévézik, akkor bizony tetszene a J.J. Abrams és Jonathan Nolan nevével fémjelzett pilot. Nos, én nem vagyok egy középkorú amerikai férfi.

A történet a következő: adott egy gazdag férfi, akinek bizonyos rálátása van a jövőre. Azaz az általa a kormánynak épített gépezet segítségével a "jelentéktelen bűntények" főszereplőinek TB-számának birtokában van. Ehhez pedig kerít egy zsoldost, aki hivatalosan tulajdonképpen halott: ő John Reese (James Caviezel). John elvesztette a feleségét, gyakorlatilag a társadalomból kivetett homelessként igyekszik halálra inni magát, amikor a metrón a HMCS-k (Helyi Menő Csávók) belekötnek, ő pedig két mozdulatból eltorzítja az arcukat. A gazdag üzletember (ja, ő mellesleg a Lost-os Michael Emerson) azonnal lecsap rá és felajánlja a munkát. A pilot az első közös ügyükről közvetít.

Egy elég kemény francia thriller, amit Frédéric Jardin szállít (nem mintha tudnám, hogy ő kicsoda). Francia alvilág, ahol oxigén helyett a drog dukál, és a pénzért mint, megannyi hasonló helyen, ölni kell. Közben jönnek a nyomozók. A trailer folyamatosan vágtató és lüktető atmoszférája elég ígéretes filmet vetít előre.

Harry Potter és a Halál ereklyéi I. rész / Harry Potter and the Deathly Hallows: Part 1 (2010)

Megvan az talán már tíz éve is, mikor én utoljára Harry Potter – könyvet olvastam, méghozzá a negyedik kötetet, ami után elhatároztam, hogy innen már csak film formájában óhajtom nyomon követni kedvenc rövidlátó varázslótanoncom kalandos életét. Hogy ez mennyire volt jó döntés, abban nem vagyok biztos, de így legalább elfogultságok nélkül tudom kezelni az egyes részeket. A franchise kettészelt befejezésének első darabjától sem tudtam, hogy mire lehet számítani, mindössze abban a hitben ültem neki, hogy a pocsék Félvér hercegnél csak jobb lehet. Persze, nem lett az.

Az Arkham Asylumban már meggyűlt a bajunk a gonosz kacajú Jokerrel, sokszor éppen hogy csak sikerült ép bőrrel megúsznunk egyes csapdáit, és nagyon úgy tűnik, hogy ezúttal sem fogja megkönnyíteni a dolgunkat. A hangját meg természetesen továbbra is a zseniális Mark Hamill szolgáltatja.

Horrorsorozat jön(!), természetesen hova máshova, mint az FX-re. A készítő Ryan Murphy és Brad Falchuk - előbbi a Kés/Alatt (Nip/tuck) szülőatyja, utóbbi pedig producerként és íróként is ott volt a két elborult plasztikai sebész szériájánál. Összeszokott párosról van tehát szó. A történet klisés: új házba költözik a ríl amcsi famili és ott beüt a gebasz-szindróma. Viszont ezekből a brutálisan összepakolt promókból csak úgy süt a nyomasztó, agresszív és az idegszálakat pengető hangulat. Főbb szerepekben: Connie Britton (FNL), Dylan McDermott, Jessica Lange. Mint mondtam, horrorsorozat, FX, idegeken taposó hangulat. A startnál mindenképp ott kell lenni.

A tovább mögött két fél perces spot, illetve +1 darab poszter.

Egy férfi fekszik a földön, fején vércseppektől csillogó nejlonzsák, ami behorpad majd felfújódik a ziháló lélegzetvételtől. A test feltápászkodik, kezei hátra szorítva, megkötözve, majd vakon elkezd futni előrefelé. Rátér az útra, ahol elüti egy kocsi. A sofőr kiszáll, látja, hogy az illető vérzik, meg van kötözve és egy zsák van a fejére szorítva. Kiszabadítja, a férfi arca fürdik a vérben, pánik közepette visongatja, hogy adja neki oda a mobilját a zsebéből. Mondja a számot, a sofőr tárcsáz, majd odatartja a megkötözött férfi füléhez a telefont. A vonal túlsó végén a fickó lánya veszi fel a kagylót. A férfi azt mondja: Ne engedj be senkit, míg a rendőrség oda nem ér, jó? A lány válaszol: Apa...Itt vannak. Lelőtték anyát.

Nyugi, nem törekszem puszta gonoszságból minden áron spoiler-gyilkos lenni. Az előbb vázolt jelenet a cselekmény első 5 perce. Így kezdődik ez a spanyol horror-thriller amelyből az első jelenet csak egy diszkrét, málnaszörpös matiné-ízelítő. Ugyanis a Secuestrados egy gyilkos-realista erőszaksűrítmény, amelyben a gonosz elveszi amiért jött, nem érdeklik a magyarázatok és a kifogások parázsként pattognak le szociopata bőréről. De végső soron a gonosz is csak ember. Vagy valaha az volt.

Feszes thriller, amiben Nicolas Cage nőjét (January Jones - Mad men!) megtámadják, és akkor jön Guy Pearce, aki felajánlja, hogy segítséget nyújt. A feltétel: majd egyszer ő is kér cserébe egy szívességet. Komolyan korrektnek néz ki így első blikkre, és még Nic Cage haja sem lóg bele a bilibe. A Beavatás és a Banki meló rendezője szállítja.